Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Buják

2011.03.05

A település története

Buják község Nógrád megyében a Cserhát hegység kelet, dél-keleti lejtőjén terül el. Lakói nagyrészt mezőgazdaságban dolgoznak. Középkorból származó vára és szép népviselete miatt turisztikai szempontból ma is látogatott község.

Buják és környéke már a bronzkorban is lakott volt. Ezt bizonyítják az Ecseg felé vivő út melletti hegyen az úgynevezett Tarisznya-parton végzett ásatások (késő bronzkori leletek). A népvándorlás során nagyon sok náció megfordult ezen a vidéken. „Maga a szó: Buják, lehet szláv szó is és bikát jelent magyarul, de Bijan chald szó növényi bujaságot jelent. A buja erdőben el is bújhatott mind a vár, mind a falu. Ezen feltevést igyekszik alátámasztani az a körülmény, hogy a várat a falu felől még ma sem lehet látni, csak ha egészen közel megyünk hozzá. E sok nézet közül talán még ez a legigazibb”. Az etimológusok Buják község nevét szláv eredetű személynévből eredeztetik.

 

Rekonstrukciós elképzelés a várról

 

A magyarok a Cserhát vidékére csak 900-ban jutottak el. Szent István uralkodása alatt alakult meg a keresztény Magyarország, amelyet az utána következő uralkodó még inkább növelte és erősítette. Az ország fejlődését a tatárjárás állított meg. Buják Délkeleti részén a Bágyon felé vezető út mellett van egy völgy, a Tatárvölgy. ez a név vagy tatárjárás kori, vagy törökkori. A tatárjárás után IV. Béla elrendelte a várak építését és megerősítését, de ebben a jegyzékben Bujákról még nincs szó. 1301-ben kihalt az Árpádház, új fejezet kezdődött Magyarország és Buják Történetében. Buják vára 1303-tól a XVIII. sz. elejéig meghatározta a falu sorsát.
A Buják-patak partján az Őr-hegy (340 m) melletti völgyben létesült településről már a XIV. század első feléből származó dokumentumok is említést tesznek. 1386. február 21-én keltezett az oklevél, amellyel Mária királyné Bujákot, a tartozékaival együtt, Garai Miklós nádornak adományozta. 1391 és 1499 között a bujáki uradalomhoz tartozott Hényel-puszta, amely önálló helységként szerepel egy ideig. Valószínűleg a későbbi török megszállás alatt pusztult el, 1598-ban ugyanis már nem szerepel az adóösszeírásokban. 1424. május 20-án kelt adománylevelével Zsigmond a feleségének, Borbála királynénak adományozta az erősséget és a környező birtokokat. Buják neve ebben az időszakban „castrum Buyak” alakban szerepelt az okiratokban. Egy 1438. június 9-én kelt adománylevéllel Albert király Bujákot „castrum Bwyak-ot” - Szirák, Héhalom és több más településsel együtt - Istvánnak, Báthory János fiának, az akkori országbírónak adományozta. A mohácsi csatavesztés után 1528-ban Szapolyai János király a Báthoryak hűtlensége miatt Werbőczy Istvánnak adta, de 1551-ben már ismét Báthory, ezúttal András a birtokosa az erősségnek, a területnek.

Az 1562-1563. évi török adólajstromok szerint a településen 38 adóköteles ház volt, amelyek lakói ekkor Szefernek a hatvani szandzsák helyettes emírjének kellett hogy adózzanak. 1579-ben az összeírók, még mindig 38 adóköteles házat vezettek fel a nyilvántartásokba.
Az 1633-34. évi számadáskönyvekben a váci nahije községei között szerepel, igaz már csak 7 adóköteles házzal. 1715-ben 23, 1720-ban 24 magyar háztartást vettek számba a helységben. 1745-ben Mária Terézia királynő Eszterházy Pál Antalnak adományozta és a herceg Eszterházyak birtokolják Bujákot, egészen 1848-ig.
1873-ban kolera pusztít a községben.

 



A XIX. század közepétől Hatvani Deutsch Bernát a birtokos, akitől 1884-ben gróf Károlyi Gyula vette meg a földjét. A századforduló idején gróf Károlyi Erzsébet, gróf Pappenheim Siegfriedné volt a település legnagyobb birtokosa. Ebben az időben Nádasd- és Szamkó puszták, az Aranykút-major és Galambos-telep tartoznak még a községhez. A grófnő vár alatt 30 szobás vadászlakot építtetett, és ő készíttette a 446 méter magas Fekete-hegy (Sasbérc) csúcsára azt a négyemeletes, négyszög alaprajzú kilátótornyot is, amely amellett, hogy onnan csodálatos panorámában gyönyörködhetett az oda meghívott. Vadásztanyául is szolgált. A kilátót a grófnő és férje lezárva tartotta, védelmül a rongálók ellen. Ma már csak romjai látszanak.

 


A faluban egykor selyemhernyó tenyésztéssel is foglalkoztak. „Itten van a vármegye részéről a selyembogarak tenyésztése.” - írja Mocsáry Antal, 1826-ban kiadott négykötetes Nógrád vármegyéről szóló helytörténeti munkájában. Mocsáry megemlékezik a múlt században itt termesztett szőlőből készített jó borról is. A lakosságnak a századforduló után már fogyasztási és értékesítő szövetkezete volt. 1907. december 8-án alakították meg a bujáki „Katholikus Olvasókör-t”. Buják 1757-ben épült barokk római katolikus temploma homlokzat elé kilépő órapárkányos tornyú, homlokzatán a Károlyi- és a Pappenheim-cimerrel. A településen található Kálvária-hegy - lépcsős, kőkerítéses, 1810 körül épült. - Buják határának másik nevezetessége az Égidus-forrás, amelyet az erdő alján, a Selyemrét szélén találhatunk meg. Kedvelt, turistákat vonzó táborozóhely volt az üdítő vizet adó forrás, amelyet 1943-ban nyilvánítottak védetté. A bujáki forrás fölé az 1940-es években kőboltozatot emeltek. A Selyemréten jelenleg faszénégetés folyik.

Buják község határában, a Rákos-patak hidján áthaladva juthatunk el a település két védetté nyilvánított büszkeségéhez és nevezetességéhez, amely már a „legújabb” kor flórájának nagyszerűségéről és szépségéről tanúskodok. A keselyréti csemetekert előtti tölgyes szegélyén áll két óriás tölgy. Az erdős környezetben felnövekedett - körülbelül 380 éves - fáktól távolabb, a csemetekert területén találhatjuk a harmadik „matuzsálemet”.



A falu fejlődése és élete a két világháború között és után semmiben sem különbözött a megye többi, hasonló földrajzi fekvésű és adottságú településétől. 1968-tól, amikor a honvédség felépítette üdülőjét, a falu talán még zártabb lett. Ezt a zártság a rendszerváltozással változott meg. Az akkor még minisztériumi üdülőt felváltotta egy, ma már mindenki számára látogatható nagyon szép „üdülőcentrum”.

 

 

Forrás: www.bujak.hu

Szállás a közelben: www.falutur.hu/kozard